ENG “Az új ház” (The New House) #book

Editor: Vadas József

Author: Kozma Lajos

Publisher: Corvina

Year: Edition 1978, First published in 1941

Pages: 165

ENG The New House (Introduction) 

Kozma, Lajos, and Máté Major. The New House: The Planning of a Family Home (Thoughs and Experiments) with Drawings and Photos of the Author. Publisher: Corvina, 1978. page 9-10. Translation by Franz Bittenbinder

<>In progress…

HU Az Új Ház (Bevezető)

Kozma, Lajos, és Máté Major. Az Új Ház: a Családi Ház Tervezése (Gondolatok És Kisérletek) a Szerzö Munkáinak Rajzaival És Fényképeivel. Budapest: Corvina, , 1978. old. 9-10.

<> E könyv a mai családi ház tervezési problémáival kivánja közelebbröl megismertetni az olvasót. A modern formanyelv kibontakoztatását több évtizedes kisérletés elözte meg. E kisérletsorozat sorsát az elmult hatvan év folytonosan visszatérö épitészeti válságai példázzák – a XIX. század végi historizmustól a húszas évek technikai puritanizmusáig. A historizmust, majd a szecesszió, a “nemzeti” stílus és az “iparmüvészeti” periodus tévelygéseit követöen azonban még az utolsó két évtizedben is döntö változásokon ment át a formanyelv, miután  századunk technikai materializmusa már fejlödésre képes álapot teremtett a lakóházépités új feladataihoz. Ha meg akarjuk ismerni a mai formanyelv lényegét, ki kell deritenünk; mit utasitott el, és mi hiányzott belöle; mit akart elfeledtetni és mit akart megvalósitani.

Megújulást mindenáron: ez volt a kivánság már a XIX. század utolsó évtizedeiben is. Elkövetkezett a fordulat – és persze azzal kezdödött, hogy azonnal  szétrombolták a historizmus még életképes hagyomáit is. Dogmatikus módszereivel a historizmus kétségtelenül feltartóztatta az új épitészeti irányzat kibontakozást: a legegyszerübb mindennapi feladatokat is monumentális épitészeti eszközökkel oldotta meg, mivel a belsö átéles hiányában épp azt nem ismerte fel, hogy a polgári magánépület más formanyelvet igényel, mint a nagyszabású épitömüvészet. Abban az erösen formalisztikus idöszakban a lakóház alaprajza meglehetosen figyelmen kivül hagyta a kényelem szempontját; a klasszikus sémák lélektelen és torz utánzása középette többet adtak az utcai vagy udvari szoba rangjára, mint a tájolásra és a beosztás jó megoldására. A formákat meghamisitó túlzott díszités, a motívumok elsöbbsége nem engedte érvényesülni az épitészeti feladatok belsö összefüggését. A részletek túlságosan erös hangsúlyozása következtében zavarossá vált az elgondolás egésze: a lakás tárgyak gyüjtemények tárgya lett, a bútor és a ház történeti motivumok mintakollekciója. A legjellemzöbb vonás az volt, hogy a ház eröteljesen uralkodni akart mind belsö, mind külsö környezetén. Ma már érthetetlen szertelenséggel teljesen eltorzították a nagy formákat is és a részleteket is: a prózai bérházak homlokzataikkal a reneszánsz kor nagyszabásu, reprezentatív épületeit is túl akarták szárnyalni, a magánember mosdókahylója és konyhai kiöntöje pedig éppoly ünnepélyes díszitést kapott, mint a paloták falikútjai. A rosszul értelmezett formai egységesítésre való törekvés meghamisította a tárgyak valódi jellegét. mindent egyfajta dekoratív álöltözet egyenruhájába bújtattak, minden megoldás távol állt a tulajdonképpeni igénytöl, ugayúgy, mint az anyag és a szerkezet követelményeitöl, egyszóval: életidegenné lett.

A történeti kosztümöket magára öltö épitészet korszaka után következett – a szecesszió, a “nemzeti” stílus és az iparmüvészeti diszitö modor intermezzójának nyomában – a húszas évek technikai kísérlete. Az ipar eredményeitöl sarkallva, arra törekedtek, hogy a legegyszerübb eszközökkel elerhetö legnagyobb hatékonyság elvét módszeresen megvalósítsák az épitészetben is. Az új formák utáni vágy sok jót hozott ugyan létre, számos értékes régit azonban olyan újjak cseréltek fel, amely késöbb többnyire hamisnak bizonyult. Módszeres ízlésprogramot aligha lehet büntetlenül kizárólagossá tenni, és az a kor sem kerülhette el az önkényességgel járó veszélyeket, mivel a technika túlzott imádata eltéritette az embertöl s az ember valódi igényeitöl. A technikai eszközöknek a funkcionális cél rovására való hangsúlyozott elötérbe állitása alig engedte érvényesülni az épitészeti feladat lényegét. A túlzottan gazdag díszü homlokzatok helyébe lépö túlságosan sima felületek merevvé, élettelenné tették a ház külsö képét. Az elözö nemzedék pátoszával szembeni harcias reakció túlhajtotta a puritanizmust, és ez a túlzás gyakran még azokat az egyszerübb tárgyakat is tönkretette, amelyeknél az emberi testhez és a kényelemhez való alkalmazkodás lehetöleg szabad és kevésbé dogmatikus megoldásokat igényelt volna. De semmiféle világnézeti program vagy purizmus nem igazolhatha, még kevésbé érvényesítheti tartósan a merev és kényelmetlen lakásokat. A díszitést felváltó tagolatlan, sima felület elöször negatívumként hatott, késöbb azonban mindenütt ugyanolyan önkényesen és megokolatlanul honosodott meg, mint korábban a megvetett dekoráció. Az ésszerüség és a szerkezet szemponjainak logikusan szükségszerü volta önmagában nem lehetett elegendö ahhoz, hogy valóban eredetivé és elevenné váljéka formanyelv. Az érzalmi értékeket figyelmen kívül hagyó technikai eszközök elsorvasztották a még csíraképes hagyományokat is, és egy “program” nevében színtelenné, merev dolgokká tették az ember használati tárgyait. Ez a mesterségesen kitenyésztett és kiokoskodott tárgykultusz túlzottan vérszegény és egyoldalú volt ahhozm hogy megvalósitsa a kulturális újjászületést; arra csak az össztársadalom képes egységes produkciójával. A kiszámított forma, az egyenes vonal, a tagolaltlan felületek csupán mesterséges civilizációt alkottak dogmatikus és életidegen megjelenésükkel. Az ilyenféle, ösztönök és hagyományok nélküli racionalizmus nem volt elegendö arra, hogy az új epités szabványosított kisérletét egyszersmind emberivé és élövé is tegye. Késöbb, ebböl a dekoratív felfogásból, föként néhány kis állam – Svájc, Hollandia és a skandináv országok – további eröfeszítéseinek jóvoltából kifejlödött egy a merev programmal szakitó, felszabadult formanylev. Talán azért is a fenti államokban, mivel ott – a széles polgári rétegek mellet – a parasztság is magas fokú müveltséggel és haladó szemlélettel rendelkezik, ami igen jellemzö ezeknek az országoknak a kulturális viszonyaira. Náluk azért nem vált az új lakásépités gátjává a merev technikai materializmus, mert voltak még életképes, egészséges hagyományaik. A mai lakoház ismét oly közel került az élethez és a valósághoz, mint az 1800 elötti.

A ház újra beilleszkedett környezetßebe, fel lehet oldani nagy, sima falfelületeit, kivül-belül emberibb, közvetlenebb ßes termßeszetesebb hajlßekká alakithatßo. Az emberközpontú mai lakóház, helyes méretezése és nem túlságosan hangsúlyozott formái révén, a parasztház és polgári kisház szellemi rokona, de azért még nem mondott le a maga teljességgel sajátos alakitási szempontjairól. A programmatikus beállitáságú épitési korszak természetellenes formáival és hideg, a kiállitásokra emlékeztetö lakásstilusával szemben az új formanyelv ismet teljesen természetes lehet, ugyanolyan mesterkéletlen módon, ahogyan ruháink, táskáink, sporteszközeink és ég sok egyéb igénytelen használati tárgyunk. A modern lakás nemcsak az ott folyó élet, a fözés, az alvás és a fürdés functionális problémainak megoldására törekszik, hanem szellemi igényeket is ki szeretne elégiteni, és telyes ben söséget, elkülönülést és nyugalmat kiván biztositani az embernek. A családi háznak mindig is ez volt a célja, és ehhez az igényhez a mai épités most új formákat talált. Az ember tulajdonképpen nem változott meg, de más lett a körrnyeze´tehez füzödö viszonya Ez a viszony ismét öszinte és közvetlen. Hatvan évvel ezelött azon fáradozott, hogy a bútor és a ház mütárgy legyen, húsz éve pedig eszközzé akarta tenni. A mai ház túlzás nélkül nem lehet praktikus, tartós és jól, és föként nem kiván többé túlhangsúlyozottan kiríni köryezetéböl. Szervesen illeszkedik a tájba, és így nöbele az emeber életébe is, a használati tárgyak szerény természetességével.

Ez a tanulmány a mai családi ház tervezési problémáinak tisztázásához kiván hozzájárulni. A szerzö az emeber ßes a családi ház közeli, belsö viszonyában találta meg az épités problémáinak  egész gazdaságat; ezért választotta témájául éppen a családi házzal kapcsolatos kérdéseket. àm éppen ez a böség, a nézöpontoknak ez a sokrétüsége int bennünket különös óvatosságra. Nem is szaályokat kiván felállítani eza könyv, hane inkább rávilágítani arra a szellemre, amely családi házainkat annyira életközelivé és kórszerüvé teszi. A mai házak tömegének és belsö tereinek termßeszetes fellazítottságát mai gondolkodásunk ßes érzésvilágunk megfelelö kifejezési formájaként érzékeljük. A lakás rgualassan változtatható jellege megfelel új életmódunknak, a zárt és nyitott terek ritmua érzelmileg közel áll hozzánk. A tetö vagy a fedett terasz súlytalan, lebegö volta a mi nyelvünkön beszél, akárcsak a modern ház sok egyéb részlete is: úgy érezzük, hogy a mai épitésmód összes jellemzö formájával hozzánk tartozik.

E könyv arra vállalkozik, hogy az új formanyelvet szavakkal és képekkel világitsa meg. A szpvegrészben a problémak elméleti oldalának tisztázására törekszik, a képekkel viszont számos házformán az elmélet gyakorlati alkalmazását, kivánja szemléltetni.  Sorra bemutatja az olvasónak a családi ház egyedi és sajátos formáit: parasztok és kivárosi polgárok, üzemi dolgozók és nagyvárosi emberek különféle házait. A példákból kitetszik, hogy mikßent formálták öket ilyenné vagy olyanná a használati cél, az épittetö társadalmi helyzete, a szerkezeti és éghajlati adottságok s végül a külsö és a belsö környezet. Magától adódik, hogy e háztípusokat három csoportra osszuk. E jól elkülönülö csoportok: a korunkra oly jellemzö kisház – a vízszintes lakásformájú földszintes ház – és a függölegess térformáju emeletes ház. Ha már most mindegyik házformát azonos módszerrel vizsgáljuk, világossá válnak elöttünk az alaprajz, a külsö házforma és a belsö lakótér meghatározó, lényeges ismertetöjegyei.

E könyvnek az is jellegzetessége, hogy egyetlen épitész munkáut mutatja be. Természetesebbnek és célravezetöbbnek látszott, hogy egyvalaki szervesen összefüggö és egyértelmü munkásságát ismertessük, ne pedig különbözö épitészek terveinek gyüjteményét. A könyvben össze közreadott mintegy ötven példa között megvalósított alkotásokat és olyanokat is találunk, amelynek csupán tervek maradtak. De ez utóbbiak többsége is a táj, a talajvuszinyok és az épittetö személyisége által meghatározott valoságos program alapján készült. S ha az egy részük – néhány szoba és bútor – megvalósult. A fényképek jóvoltából ez a tény nemcsak a kisérlet érdekességét emeli, hanem a szemlelö képzelöerejének elevenségét és a szemléletességet is fokozza. Ìgy ez a konyv terv és realitás – költészet és valóság.

Egyetkebm teljeseségre törekvö tanulmány sem lehet mentes olyan gondolatoktól, amelyeket kiváló szellemek korábban már megfogalmaztak és közöltek. Hiszen civilizációnk egész épitménye olyan épitökövekböl áll, amelyeket számos ismert és ismeretlen kutató egyéni munkája halmozott fel. S ha én itt Adolf Loos, Oskar Strnad, Le Corbusier, Peter Meyer és Alexander Klein nevét emelem ki, akik ösztönzö tevékenységének az új épités oly sokat köszönhet, ezt nem elsösorban kötelességböl teszem, hanem inkább az épitészeti és irómunkájukat megilletö tisztelet kifejezéseképpen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *